Címke: montessori

Délutánom Montessorival

Volt egy álmom! Bevezettem Montessori Máriát egy trendi gyerekszobába. Én szerveztem a talit, jobbomon büszkén domborított a dizájnt megalkotó anyuka, már már montessori specialista. 
-Mária! Úgy ahogy azt te elképzelted, ahogy pedagógiádban sugalltad, csak annyit tettem. 
Mária végignézet a szobán, szeme megakadt a termetes házikó ágyon. 
-Ez a csoda egy havi fizetésembe került, de nem akartam kihagyni a most futó szuper akciót a montessori webshopon és természetesen valami nem montessori szörnyűségbe fektetni a gyerekem. 
Mária bólint, higgadtan hümmög egyet, tekintete már a takaros polcot és az azon nyugvó, katonás sorrendben egymást követő játékokat szemléli. 
-Mind fa! Egytől egyig gondosan, tudatosan, gyerek kézbe tervezett darab. Tudod kevés az időm játékokat fabrikálni, pedig annyira szerettem gyerekként ezt azt csinálni. Na de majd ha a 22 hósom (értsd hónapos) odanő, akkor persze, egyelőre viszont nehéz. Most annyi dolog van vele. 
Mária tesz egy lépést előre, majd higgadt eleganciával foglal helyet a közelében lévő kisméretű relax fotelben, ami szintúgy montessori webshopos szerzemény. Ekkor a specialista zavarában a szájához kap. 
-Ó Máriám! Ez egy gyerekfotel súlyhatárral. Bár olyan törékeny teremtés vagy, picike és sovány, rég elmentél már. – horkantva kuncog még mindig zavartan, féltve a törpszéket. 
A súlyhatáros fotelt említve, hirtelen eszembe jut, hogy a parmezánt már megint elfelejtettem a spagettihez, amit Máriának korabeli formában készítettem el. Már már elvesznék a gondolataimban, hogy hol tudnám gyorsan beszerezni, ekkor Mária törékeny hangon megszólal, szája szögletében egy kósza mosoly alakul. 
-Gyermekem! Ha épp van időd, öleld magadhoz, ha nincs, akkor is tedd ezt.
Majd Mária felém fordul és odasúgja. 
-Nem toltátok ti túl az én szekerem? 
Ismét a gondolataimba mélyednék, de ekkor Mária gyomra megkordul az éhségtől. A törpszékből feláll, visszanéz, hogy az ép maradt-e. A specialista megigazítja a szék huzatján az ülőredőket, legyint egyet és szót szaporít. 
-Mária! Már majd elfelejtettem. Elveid szerint élünk és nem csak tárgyakban! Nincs fölösleges jutalom a semmiért! Punktum! Ez nálam is alap. Se fogtündér, se rénszarvason ügető Mikulás!
Mária lélegzete elakad, az égre, majd a konyha felé tekint. Én meg odakísérem ahol a bazsalikom illatozik.

Az álmomon túl, van egy valóvá vált álom. Én is szülő lettem.

Amikor megtudtam, hogy kisbabát várok, mindenféle Facebook csoportba jelentkeztem. A szülünk, szoptatunk, nevelünk témakörben minden fellelhetőbe beléptem, aztán meg leléptem. Maradt a rutinos és barátságos védőnő, a hasonlóan későn szült kortárs régi barátnő, és a hiteles online oldalak szakértőkkel. 
Egy valami amiből nem léptem ki, azok a Montessori csoportok voltak. Ide szigorúan édesanyaként és nem pedagógusként jelentkeztem. Sok oktatási csoportban vagyok tag, a Montessori csoportok jelenlétében nyert ötleteket otthonra szántam. Ahogy teszi azt nagyon sok szülő amikor ilyen csoportba jelentkezik és elkezd ilyen módon foglalkozni a gyermekével. Ami egyébként üdvözítő, hisz pozitív az ha hasznosan, élményekkel gazdagon töltik az időt a kicsikkel. Sok ilyen jellegű oldalt nem pedagógus hoz létre, hanem teljesen más szakma képviselője, mert épp ő akar mindenféle rossz szándék nélkül elmélyedni a témában. Jó kezdeményezésnek tartom. 
Amit látok a csoportokban, hogy tényleg túltoltuk azt a szekeret. Ami jellemző az a témában való túlzásokba esés vagy épp a felületesség. De épp lehet ennek a kettőnek az ötvözete is. 
A minap az egyik montessorri csoportban megosztottam egy fotót, ami egy játékot mutat be. Tojástartóból. Hiába, a korrupció, azt oktatási és egészségügyi rendszer aggasztó állapota, a tömegével külföldre távozó értelmiség, a kortárs gyerekverseket írók és költők gyalázása, semmi sem olyan nagy horderejű, mint egy játék, ami tojástartóból készült. A helyes mamitársak mellett megjelentek a posztot széttrollkodó mamik. Felrobbant a net, izzott a negatív kommentszekció billentyűzete. Jött először a higiéniai anyu. Fertőtlenítés volt-e, s mivel. Aztán jött a kontrázós anya, hogy a WC papír gurigák még oké, hisz azt tudja, hogy az övék (talán ők tojták össze erre gondolt és nem más tyúkja), de a tojástartó, az mégis milyen már, brrrrrr. És jöttek az erre elbizonytalanodó kismamák akik mindezekre lájkot nyomtak. (Kutatási eredmény ugye, a negatív kommenteknek jobban hisznek, az vonzóbb.) Persze én sem vesztettem el a humorérzékem. Írom, ecetes vízzel megtöltött spriclivel és kézrátétellel fertőtlenítek. Hagyatkoztam volna az újrahasznosításra, a környezettudatos gondolkodásra, de erre is volt válasz. Nekik kandallóban hasznosulnak újra a tojástartók. Na itt megállt az ütő. 
Ugye vicces? Vagy mégsem? Igen ez vér komoly. De kellett nekem posztolgatni fertőtlenítés nélküli tojástartót amibe kislányom alsós számolópálcikát dugdos alig egy évesen. Mit nekik játék, mit nekik öröm! Hát ebből a Facebook csoportból is kiléptem. 
Messzemenő következtetést nem érdemes levonni a történetből, de azért felmerült bennem, mégis a férjemnek van igaza, amikor azt mondta, talán sokan azt hiszik, hogy a reneszánszát élő reformpedagógiai törekvés egy jóféle olasz bor lehet.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal. Ha van kedved csatlakozz a Facebookon a Holddalalvó oldal közösségéhez, ahol további érdekes történeteket találsz. Személyesebb tartalommal az Instagram oldalon találkozhatsz velem.