Kategória: Könyvek

A babák tudományos könyvei – a böngészők

Indra böngész

Kislány koromban ha azt kérték mondjak egy gyermeklexikont, akkor az Ablak-Zsiráf jutott eszembe. Természetesen ettől még lehetett más is és én voltam (vagyok) tájékozatlan. A kilencvenes évek elejétől már jelentek meg ebben a témakörben könyvek, de az már nem az én generációmnak szólt. Olyat viszont, hogy bababöngésző, akkor hallottam először, amikor édesanya lettem.

Hosszan gondolkodtam, hogyan, s milyen formában ajánljam a mi épp aktuális kedvenc böngészőinket, hisz mindenképpen szerettem volna erről a jó dologról egy blogbejegyzést írni. Nem akartam egy tipikus könyvajánlót, mert ezek a lexikonok és szótárak – amiket manapság böngészőknek hívnak – amellett, hogy a legkisebbeknek szólnak, talán pontosan azért kaphatták ezt a frappáns nevet, mert a babák korai, vizuális látásmódjára helyezik a hangsúlyt. Kevés a szöveg (ez természetes), az oldalak pedig első látásra is magukért beszélnek. A kislányom még nincs másfél éves, de hosszasan tudja vezetni a tekintetét az illusztrációk mentén. Velem vagy nélkülem böngész, egy biztos, nagyon lehet szeretni ezeket a könyveket.

Amire jutottam a poszt kapcsán, hogy keveset írok és többet fotózok az említett kincsekről. Így talán felfedezésre is jóval hívogatóbb. A “Könyvtárba járni menő” című blogposztomban említettem, sokat járunk Indrával könyvtárba. Volt olyan böngésző amit onnan kölcsönöztünk, van viszont három olyan böngésző, amit úgy gondoltam örök jóbarátként legyen meg a kislányomnak. Ez a három könyv a fotón a felső sorban kapott helyet. Az alsó sorban a különlegesebb, ínyenceknek szóló két böngészőt ajánlom. 

Íme az aktuális öt kedvenc böngészőnk itthon.
Az én világom lexikona című kisebb méretű könyv, egy sorozat része. Picike, de masszív könyv, kihajtható ablakocskáival, igazán babakézbe való. A kicsik “világát” mutatja be, mint például a játszóteret, vagy kertet.
Mindenre képes szótár. Sok kismama blogger azt írja, ez a böngészők böngészője és valóban. Tom Schamp olyat alkotott, amit kevesen. Nézzétek meg az oldalakat, az ezután következő fotó is ebből a könyvből válogatva.
Mindenre képes szótár. Fergeteges!
Első felfedezéseim című böngésző is masszív, nagy méretű könyv, viszont ezek a lapok igazán kakaóbiztosak. Fóliázott minőség.
Ízes bolygó bemutatja a világ összes finomságát. Különleges böngésző ínyenc gyerekeknek, egészen a keksztésztát formázó piciny kezeknek és a nagyobbacska isiseknek is található benne különleges tartalom.
Budapesti böngésző, nemcsak budapesti gyerekeknek. Aki ezeken a helyszíneken jár, extra szórakozást jelent újra felfedezni azt.

Remélem tetszett az összeállítás és találtatok nektek való böngészőket. Hogy hány éveseknek való egy-egy könyv? Úgy gondolom nem lehet szigorúan meghúzni a határokat. Érdeklődéstől, érettségtől természetesen függhet. Sokan sok félét írnak, akár könyvkiadók, akár online shopok. Azt gondolom nullától százig bátran lapozgatható, mert elképesztően szórakoztató mindegyik böngésző és közös programként sem utolsó.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal. Ha van kedved csatlakozz a Facebookon a Holddalalvó oldal közösségéhez, ahol további érdekes történeteket találsz. Személyesebb tartalommal az Instagram oldalon találkozhatsz velem.

Categories: Könyvek Tags: Címkék: , , , ,

Könyvtárba járni menő

Indra kilenc hónaposan – gyakorlatilag amióta lábra állt – hivatalosan is beiratkozott olvasója a helyi könyvtárnak. De mi a csudát csinálhat ott egy ilyen korú gyerek? 

Elárulom, a néhol foghíjas polcok között kukucskál, a polcokba kapaszkodva lépeget, közben egy-egy könyvet levesz, megvizsgál és meg is kóstolná ha hagynám. Persze minden könyvtár gyerekrészlegén van pihe-puha játszószőnyeg egy-egy játékkal, lapozgatókkal, de sokkal izgalmasabb az, ami a magasban van, az amit a felnőttek nézegetnek. Csakúgy mint az otthoni könyvespolcnál, ami alatt Indra cseperedik. 

Kismamaként számomra kikapcsolódás könyvtárba járni. Szeretem az ottani nyugalmat, azt, hogy többnyire hasonló gondolkodású anyukákkal találkozhatok. A gyerekrészleg pedig a kortárs gyermekirodalmi könyvek miatt, számomra maga a földi paradicsom. 

Az utóbbi években megszaporodtak a jobbnál jobb gyerekkönyvek, igényes illusztrációkkal és tartalommal. Amikor tanítottam, szenvedélyesen kutattam az újonnan megjelenő kortárs írók által írott könyveket, hogy a tanítványaimmal is megismertessem azokat. Ráadásul a mai gyerekeknek íródott mondókákkal, könnyűszerrel élménnyé varázsolhattam bármely napi rutint a suliban, ilyen volt például a kézmosás. 

Kismamaként már várandósan habzsoltam a  nulla éves korosztálynak ajánlott mondókás könyveket. Hihetetlen, de a kortárs írók már az újszülöttekre is gondolnak. Ugye mennyire nagyszerű dolog? 

A gyerekek életének mankói, segítői, ezek a könyvek, mert valóban nekik szólnak, hozzájuk, az ők nyelvezetük szerint íródnak, abban a korban játszódnak amiben élnek, hasonló problémákkal, élethelyzetekkel találkozhat aki a szereplők által. A könyvtárak pedig szerencsére bővelkednek ilyen könyvekben, hisz sokan felismerték már, a kortárs könyvek olvasóvá nevelnek.

A könyvtárba járás közösségi gondolkodásra is ösztönöz, mert nem kizárólag mi vagyunk egy adott könyv olvasói. Egy kisgyereket ebben a közösségben, aminek ő is tagja, ezáltal könnyen meg lehet tanítani arra, hogy a könyv érték, arra vigyázni kell, hisz nem kizárólag egyedüli olvasói vagyunk. 

Könyvtárba járni menő, mert olvasni jó élmény. Menő, mert nem kell sokat költeni ahhoz, hogy kikapcsolódjunk. Menő, mert a régin túl, új könyveket is kikölcsönözhetünk. Menő, mert hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedhetünk. Menő, mert a zaklatott külvilágból a nyugalomba csöppenünk. Menő, mert a könyvtár közösségi gondolkodásra nevel. Legyen szó bármilyen korosztályról, a könyvtárba járás jó dolog. 


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal. Ha van kedved csatlakozz a Facebookon a Holddalalvó oldal közösségéhez, ahol további érdekes történeteket találsz. Személyesebb tartalommal az Instagram oldalon találkozhatsz velem.

Categories: Könyvek Tags: Címkék: , , ,

Iskolaválasztás és az EQ-fejlesztő mesék

Amikor a pályámat kezdtem, az első főnököm úgy indított utamra, hogy az egész “csak” bohóckodás. Mi tanítók, minden nap, reggeltől estig bohóckodunk. A humor a legfontosabb eszköz ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolai környezetben. Igyekeztem hát ehhez tartani magam. Felnéztem rá, mert az évek alatt egy kiváló iskolát formált és alakított, a kor szellemének megfelelően. Sajnos azóta már nincs közöttünk.

Pályakezdőként, az első munkahelyemen először napközis nevelőként segítettem a kicsik cseperedését, emellett a műveltségterületemet, az informatikát tanítottam. Ez az iskola napközis iskolatípusba tartozott, így a délelőtti tanulás és a délutáni szabadidő jobban elvált egymástól. Pályakezdőként a napközis nevelői státusz nagyon jó alapot adott, mert különféle nevelési helyzeteket kellett megoldanom.

Tanítóként a második munkahelyemen tudtam igazán hasznosítani a főiskolán tanult, különböző tárgyakhoz kapcsolódó módszertant. Ez az intézmény már iskolaotthonos formában működött. Itt már nem csak nevelői, hanem tanító munkát is elláttam. Ebben a formában, az osztályban tanító páros osztozik a tanórákon és a szabadidőn, vagyis szinte azonos a felelősség.

Mivel férjemmel Budapestről, Székesfehérvárra költöztünk, így új munkahelyet kellett keresnem. Szerencsére hamar meg is találtam. Az állásinterjún a legszimpatikusabb az volt, hogy kívülről betéve tudták az önéletrajzomat. A beszélgetés során úgy éreztem, hogy a pedagógiai elvek is hasonlóak az enyémhez és mivel a szimpátia kölcsönösnek mutatkozott, az új tanévet már itt kezdhettem.

Az a bizonyos bűvös mesebeli harmadik, a székesfehérvári István Király Általános Iskola

Egy szimpatikus iskola

Ha az első iskolámnál a vidámságot és a humort, a harmadiknál a mesebeli hangulatot említeném. Amikor belépünk, az iskola falai tele vannak rajzokkal és a legjellegzetesebb oktatási módszerek is először itt tükröződnek vissza. Az iskola életét hatalmas és színes, ahogy említettem mesebeli rajzok mutatják be, ami a gyerekek és a pedagógusok közös munkája.

A nevelési elveket tekintve, az iskola az idei tanévben az érzelmi intelligencia fejlesztését is be akarja vonni a pedagógiájába. Ezt a pedagógiát megalapozva, alig egy hete Dr. Kádár Annamáriát láttuk vendégül. Az a tény, hogy a pszichológus ellátogat hozzánk,  nagy örömmel töltött el, hisz a gyerekeknek gyakran olvasom a pszichológus által írt EQ-fejlesztő meséket. A mesék, a mese-regények, a gyerekversek, de a kamaszoknak írott irodalom, kezdetektől mankót nyújtanak számomra az anyanyelv tanítása és a különböző nevelési helyzetekben is. Ahogy azt a bemutatkozásomban is említem, az utóbbi időben szenvedélyesen kutatom a kortárs irodalom és az olvasóvá nevelés kapcsolatát, annak pszichológiai hatásait, spontán személyiség formáló hatását. Ezért örültem a találkozásnak.

Dr. Kádár Annamária (Fotó: Horváth Reni)

Dr. Kádár Annamária (Fotó: Horváth Reni)

Kádár Annamária a gyereknevelés kapcsán, pontosan arra a vidámságra és derűre ösztönöz, amit jó tanácsként életem első tanítási napja előtt kaptam. A kényes nevelési szituációkban mindig kéznél van a humor – ahogy ő fogalmaz – próbáljuk elővenni a játékos gyermeki énünket és szemléljük fordított perspektívában a gyerekekkel eltöltött időt.

8+2 inspiráló gyerekkönyv, amelynek szereplői most mennek iskolába

Holddal alvó

8 könyv a sulikezdésre, +2 a sulis időkre. Az itt ajánlott könyveket talán ismered is már gyerekkorodból. Egy biztos, újra átélni azt, hogy milyen az iskolapadot koptatni – mert hogy ez történik az első napokban, mikor gyermekünk először lépi át az iskola kapuit – izgalmas dolog. Ezt a pillanatot ragadják meg ezen könyvek szerzői is. A másik két könyvet amit ajánlok, már akkor vegyétek elő, amikor nagy szükség van a humor feszültségoldó szerepére. 

Miklya Luzsányi Mónika: Zoknimanó és a sulicsoda Az iskola egy csodadolog! Főleg, ha az embert Harmat Viola tanító néni tanítja. Ezért várja már Soma is az iskolát. És várja már Mikula, a zoknimanó is, mert nagyon szeretne megtanulni olvasni.

Holddal alvó
 Amber Stewart: Tacsipacsi iskolába megy Tacsipacsi nagyon vágyott az iskolába! Ám, amikor elérkezett az első nap, a kiskacsa hirtelen elbizonytalanodott: tényleg olyan jó hely az iskola? Érthető – iskolássá válni nagyon nagy lépés! A kedves kis történetben a kiskacsa egyre nyugodtabbá és vidámabbá válik ezen a bizonyos első napon. Megnyugtatja az iskola derűs légköre, és az, hogy a táskájából sorra kerülnek elő a bizonyítékok: a mamája itt is vele van, a mama szeretete mindenhová elkíséri.
Holddal alvó
Érsek Rózsa: Első nap az iskolában A szerző aktív pedagógus, aki saját tapasztalatait felhasználva állította össze ezt a könyvet, hogy megkönnyítse a gyermekek beilleszkedését az iskolai környezetbe. Paulovkin Boglárka bájos illusztrációi az iskolakezdés legfontosabb pillanatait mutatja be, alkalmat adva arra, hogy a gyerekek és szülők közösen beszélgetve készüljenek erre a fontos eseményre. Az Első nap az iskolában játékos formában járul hozzá ahhoz, hogy szorongás és félelem helyett gyermekeink boldogan és örömmel menjenek iskolába, ami a sikeres és eredményes tanulás egyik legfontosabb feltétele.
Holddal alvó
Jean-Philippe Arrou-Vignod: Liza és Micsoda az iskolában Liza iskolás lesz, de Micsoda nélkül egy tapodtat sem mozdul. Igy elrejti Micsodát az iskolatáskájába a füzetek, balettcipő, félig megrágott cukorkák közé. Micsoda nem sokáig lapul a táskában. A korábbi epizódokból megszokott kalandos, szórakoztató történet különleges rajzos stílusban.
Holddal alvó
Harry Horse: Kisnyuszi suliba megy  Kisnyuszi nagyon izgatott. Elérkezett ugyanis az a nap, amikor iskolába megy. Megfésüli játék lova sörényét, szalagot köt rá, és ketten együtt nekiindulnak a nagy útnak…
Holddal alvó
Liane Schneider: Bori iskolába megy Végre elérkezett a nap: Bori iskolába megy! De míg egy óvodásból igazi iskolás lesz, még annyi izgalmas dolog vár rá, és rengeteg új holmira is szüksége van. Vajon teljesül Bori minden vágya? Kitől fog iskolatáskát kapni? Egy osztályba fognak járni Julcsival? Te mit gondolsz?
Holddal alvó
Janikovszky Éva. Már iskolás vagyok! Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Dani is büszke örömmel indul iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van amikor jó, s van, amikor rossz. Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.
Holddal alvó
Bodó Béla: Brumi az iskolában Brumi életében eljött a nagy pillanat: a kis medvebocsból immár iskolás nagymackó lett. A népszerű Brumi-sorozat hőse ebben a kötetben első osztályos élményeiről számol be. Bár Brumi és új barátai, köztük Dagi, Panasz Muki, Pulykapipi és Jócsont az iskolában nem tanulnak mézevést, málnaszedést vagy mogyoróropogtatást, de azért nagyon jól érzik magukat. Rengeteg új, izgalmas dolgot tanulnak, és megannyi kalandba keverednek.
Holddal alvó
René Goscinny – Jean-Jacques Sempé: A kis Nicolas kiadatlan kalandjai 2. Egy kisiskolás fiú elbeszélése iskolai és egyéb kalandjairól. A híres-neves kisdiák és barátai újabb üde, derűs és olykor megindító történetei alkotják A kis Nicolas kiadatlan kalandjai második kötetét. A 45 történetben a zseniális humorista szerzők váratlanabbnál váratlanabb helyzetekbe repítik hőseiket. A varázslatos világban a gyerekek éles szemmel, egy kicsit kajánul, de mindig szeretettel néznek a nagyokra, a felnőttek pedig éretlen módon intézik művien valóságos ügyes-bajos dolgaikat.
Holddal alvó
Sara Pennypacker: Klementin Gördülékeny, könnyed, vidám olvasmány azon olvasóknak, akik csak nemrég ismerkedtek meg a betűkkel. Ideális választás. Klementinnek nincs valami jó hete. – Hétfőn leküldik az igazgatói irodába, mert lenyírta Margaret haját. – Kedden Margaret anyukája legszívesebben megfojtaná. – Szerdán. mehet megint az igazgatói irodába. – Csütörtökön Margaret nem áll vele szóba. Soha többé. – Pénteken nem ízlik a reggeli, de ez még semmi. – Szombaton már a mamája is haragszik rá. – Na jó. Egy szóval: Klementinnek katasztrofális hete van. Egy új sorozat kezdő olvasóknak. Vidám történet egy kisiskolás kislányról, nagy betűkkel, humorral, úgy megírva, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a folytatáshoz és az olvasáshoz is.