Kategória: Konyha

A köles kincse

Holddal alvó
Napjainkban ismét kezdjük felfedezni elfeledett alapanyagainkat, ételeinket. Ilyen a köles is. Ismerd meg mi mindenre jó ősi növényünk, illetve milyen hiedelmek fűződnek hozzá.
 A reform étkezés egyre széleskörűbb elterjedésével, illetve különböző, a hagyományostól eltérő táplálkozási formák, mint például a vegetáriánus, vagy bio táplálkozás népszerűsödésével és elterjedésével, ismét előtérbe kerülnek értékes gabonáink, mint például a sokarcú köles is.

Egy kis történelem

A honfoglalás idején, még a legmagasabb társadalmi réteghez tartozók asztalán is főszerepet kaptak a kölesből készített ételek. Attila, a hun király is köleskásával kínálta vendégeit.

Érdekesség, hogy a 17. század közepétől jelent meg – és már az úri szakácskönyvekben is említik – először kölessel töltött káposztalevél. Népszerűségét a kukorica és a kenyérgabonák elterjedéséig őrizte meg, aztán fokozatosan háttérbe szorult nem csak a magyar konyhákban, de más Európai gasztronómiákban is.

Később Európában a kölest, a szegények ételének nevezték, lenézték az ezt fogyasztó családokat. Kevesen gondolnánk azt is, hogy manapság is, a Föld népességének 1/3 részének alapélelme a köles.

Hiedelmek, mesék, mítoszok

A kölesben rejlő tápláló erőre számtalan hiedelem, népszokás és mese története utal. Egyes vidékeken a termékenység szimbólumával, a kölessel hintik meg a jegyeseket. Egy ősi germán mítosz is arról tesz említést, hogy Holda, a szerelem és termékenység istennője, Köleshegyen lakott. De ott van Grimm egyik meséje is, melyben a szegény asszony ajándékba kapott fazeka addig főzi a köleskását, míg megálljt nem parancsolnak neki.

Élettani hatása

Táplálkozás-élettani szempontból, beltartalmi értékei okán, érdemes beiktatni étrendünkbe, hisz része lehet az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásunknak. Az egészségre gyakorolt hatása széleskörű. Egyes kutatások szerint, rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású lehet, késlelteti az öregedési folyamatokat.

A köles kovasavat tartalmaz, gazdag fluorban, foszforban, kénben és nem elhanyagolható többek között vas-, magnézium-, cink- és kálium tartalma sem. Gazdag ásványi anyag tartalmából következtethetünk, fogyasztása nagyszerű immunerősítő hatással bír. A kölesben gazdag étrend mellett a gyulladásos állapotok is jobban és gyorsabban gyógyulnak. Az idegrendszerre gyakorolt előnyös hatása pedig a B-vitamin tartalmának köszönhető. Értékes tápanyagforrásai alapján, a terhesség ideje alatt is ajánlott fogyasztani, illetve kisgyerekeknek, kamaszoknak az optimális fejlődés, növekedés miatt, kimondottan ajánlott.

Az egészséges emésztés és a köles

A köles diétás rostokat, cellulózt, lignint, vízoldékony rostokat és pektint tartalmaz, amely anyagok elősegítik a normál bélműködés helyreállítását. A köles lúgosító hatású, rendszeres fogyasztása elősegíti a kiegyensúlyozott sav-bázis egyensúly megtartását.

Testsúlycsökkentő és karbantartó programoknál, főként a vízben oldódó rostanyagoknak van jelentős szerepük, mivel fokozzák a teltségérzetet. Cukorbetegség esetén abban van jelentős szerepe, hogy a szénhidrátok felszívódását is mérsékelik, így az étkezést követő jelentős vércukorszint emelkedés nem alakul ki. Egyes kutatások szerint a lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.

A szépség titka és a köles

Héjában és héja alatt jelentős B-vitamin forrás található, míg csírájában E-vitamin rejtőzködik, kovasav tartalma pedig segíti a kötőszövetek szilárdságának megtartását. Szépítő gabonának is nevezhetnénk, hisz fényessé teszi a hajat, erősíti a körmöket, fogyasztása szép arcbőrt eredményez, öregedéskésleltető hatású. Kutatások szerint, az úgynevezett diffúz hajhullás ellenszere, ugyanis kiderült, hogy a köles rengeteg olyan anyagot tartalmaz, ami segít a probléma megszüntetésében.

A konyhában

Sokoldalúan elkészíthető gabona, pedig az emberek többségének csupán csak a köleskása jut róla eszébe. Nagyszerűen lehet vele gazdagítani az egészséges, gyors és költségkímélő ételek listáját. Legegyszerűbb felhasználási módja, mikor köretként alkalmazzák, de kiváló sós és édes ételek is készíthetők belőle. Elkészítése előtt finom szűrőben gondosan át kell mosni, illetve fontos az is, hogy vegyszermentes ellenőrzött minőséget vásároljunk.

A köles fűszerei: gyömbér, bazsalikom, koriander, majoránna, édes változatokhoz pedig nagyon jól illik a kókusz, méz, mák és különböző aszalt gyümölcsök.

Fogyasszuk rendszeresen a kölest és bizony itt az ideje, hogy az elfelejtett, jótékony gabonáinkat is újra felfedezzük.

(Ez a cikkem megjelent a Bien.hu oldalán is.)

Categories: Konyha Tags: , , ,

Így használhatod fel a kurkumát

753x440
Nemcsak a gasztronómiában, de a szépségápolásban és betegségek kezelésében is valóságos csodaszer ez az élénksárga fűszer. Ismerd meg a kurkuma felhasználási módjait!
A kurkumát indiai sáfránynak, de sárga gyömbérnek is nevezik. Kínában és Indiában termesztik, ahol a növény gyökérszerű szárát porrá zúzzák. Felhasználása igen sokoldalú. Sárga színpigmentjei miatt a gasztronómiában ételek színezésére és ízesítésére használják, de Ázsiában még ma is gyakori, hogy textilt festenek vagy szentképeket színeznek vele.

A konyhában

Fűszerként egyedi aromája és színe miatt kedvelt. A kurkuma, a curry fűszerkeverék és a Worchester-szószelengedhetetlen alkotóeleme. Kellemes szint és ízt kölcsönöz a rizsnek, színt varázsol a levesnek, megfesti a palacsintát. Kiválóan helyettesíti a sáfrányt. Az indiai konyha elengedhetetlen fűszere, régen pedig a jómód jelképe volt. Remekül illik halételekhez, de bab és lencse mellett ízesítőként is megállja a helyét. A kurkuma használata a legegyszerűbb megoldás, hogy indiai ízeket csempésszünk ételeinkbe.

Íme a leggyakrabban használt curry fűszerkeverék összetevői, amit legjobb frissen, saját kezűleg készíteni:

-kurkuma
-koriander
-fekete bors
-gyömbér
-cayenne bors
-fahéj

Esetenként köményt, kardamomot vagy szegfűszeget is használnak a keverék készítésekor.

Élettani hatása

A kurkumát régóta használják nem csak fűszerként, hanem mint mágikus gyógynövényt is.

1. A benne lévő kurkumin antioxidáns hatása majdnem azonos a C- és E-vitaminéval. Antioxidáns, tehát véd a szabadgyök- molekulák ellen amelyek sejtkárosodást okoznak.

2. A kurkumakivonat néhány éve felkeltette a kutatók figyelmét is. A tudományos érdeklődés középpontjában jelenleg a kurkuma gyógyításban pozitív eredményei állnak: egyes kutatási eredmények bizonyítják gyaníthatóan rákmegelőző hatását, főként a vastagbél és szájrák esetében. Ma már kísérő rákterápiában a kurkuma az elsők között szerepel.

3. Gyulladásgátló tulajdonsága is ismert, például a máj védelmezőjeként, méregtelenítőként használják. Kísérletek szerint heveny gyulladásos esetekben is jelentős javulást eredményez. Indiában bőrön is alkalmazzák, mert fájdalomcsillapítóként és gyulladásgátlóként hat az izmokra és ízületekre, különösen a váll, térd és könyök ízületeinek gyulladáscsökkentésére.

4. Koleszterinszint csökkentő és véralvadásgátló hatású, így érelmeszesedés ellen is javasolt , megakadályozza a vérrög képződést, a trombózis kialakulását.

5. Különböző vizsgálatok szerint cukorbetegeknél is pozitív eredményeket mutat. Sok egészségtudatos ember használja az immunrendszer erősítése céljából a kurkumin készítményeket, hisz nagyszerű ellenszere a fertőző betegségeknek, vírusoknak. Egy biztos, a kurkumin biztonságos és természetes kiegészítője lehet a nyugati orvoslás terápiáinak. Az elhízás ellenszereként is emlegetik, hisz kutatások szerint képes elfojtani a zsírsejtek növekedését, tehát jól jöhet a fogyókúrában is.

6. A kurkuma az ájurvédikus gyógyításban az egyik leggyakrabban használt gyógyhatású szer. Energiát ad és tisztító hatást tulajdonítanak neki. Az ájurvéda alkalmazza fájdalmas és túl erős menstruáció esetén is, illetve az anyatej-kiválasztás fokozására. Rekedt, megerőltetett hang jótékony gyógyszere. Kitűnő bőrápolószer, mindenekelőtt belsőleg alkalmazva, de külsőleg szépítőszerként, sugárzó és szép bőrt eredményez.

A szépség titka, kurkuma

Már az ősi feljegyzések is megemlítik a kurkuma csodálatos szépítő hatását. Több mitológiai elbeszélés isregeneráló és fiatalító tulajdonságáról számol be. Napjainkban a kozmetikai ipar is felfedezte a természetes szépítőket, így a kurkumát is. Egyre nagyobb az igény a természetes, natúr kozmetikumok iránt. A kurkumát már arckrémekben, arcpakolásokban és arcradírokban főbb összetevőként emlegetik.

A legújabb kutatások szerint a kurkuma nem csak kiváló antioxidáns, de növeli a fényvédő krémek hatékonyságát, sőt ránctalanító hatással is bír. Az ájurvédikus kozmetikumok szantálporral keverve használják még a kurkumát bőrtápláló krémek alapanyagaként, egyes betegségek ellen maszkként.

Bioboltok polcain, hajfestő és hajszínező készítmények növényi alapanyagaként felsorolva is megtalálhatjuk a kamilla és a henna mellett, a kurkumát is.

(Ez a cikkem megjelent a Bien.hu oldalán is.)

Categories: Konyha Tags: , , ,