Gyerekjóga és meditáció az iskolában

2020-ban alkottam meg, a “Szelíd harcos gyerekjóga és meditációs programot”. A gyerekek számára a “harcos” szó varázserejű, hisz izgalmasnak tartják, hogy bátor és erős harcossá válhatnak.

A program iskolai keretek között is végezhető. A jóga és a buddhista meditáció eszközrendszeréből összeállított játékos gyakorlatsorok támogatják a gyerekek fizikai és lelki egészségét.

A program nagy hangsúlyt fektet az egymás iránti tisztelet és empátia elmélyítésére, mely biztos alap egy iskolai közösség mindennapi életében. A program gyerekjóga foglalkozásokon is eredményesen használható.

Önbecsülés, küzdőképesség, érzelmi intelligencia

A mai világban gyakran hallunk a mentális és érzelmi egyensúlyt célzó üzenetekről. Nem véletlen. Egyre nő a szorongás és a depresszió, nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek körében is. Jó hír, hogy egy sor olyan konkrét szokás és gyakorlat létezik, amely védelmet nyújt a stressz ellen.

meditáció gyakorlásakor, az elménket mindig visszavezetjük a jelenhez, mivel az elme csapongani szeret és mindig tele van gondolatokkal. A meditáció nem az elme kiürítéséről szól. Az elmének a gondolkodás a feladata, ezért a gondolatokat nem tudjuk megállítani. Az elménket, a figyelmünket más-más tényezőkre irányíthatjuk. Ilyen a légzés, egy gondolat, az érzések, az érzékelés, a mozgás, az étkezés, egy kifejezés, vagy éppen egy hang.

jóga a gyerekek számára is segítség abban, hogy elengedjék a mindennapos felgyülemlett feszültséget, ellazuljanak. Fejleszti a biztonságérzetüket és a magabiztosságot. Erősíti az immunrendszert, beindítja a test öngyógyító folyamatait.

program során játékos módon ismerkednek meg a gyerekek a jógaászanákkal. Ezzel az érzelemközpontú mozgásformával, amely nem csupán a kicsik mozgásigényét elégíti ki, de fejleszti az érzelmi intelligenciát is. Segít megbirkózni a stresszel, a frusztrációval, a különféle feszültségekkel és az elfojtott érzelmekkel. Jól alkalmazható a memória és a figyelem fejlesztésére. Elősegíti a mozgásfejlődést és a testtudat kialakulását. Hozzájárul, hogy a legkisebbek is felfedezzék az érzelmeiket és azokat megtanulják kifejezni.

Please follow and like us:

Ajánlott cikkek

67 hozzászólás

  1. cialis overnight shipment

    cialis overnight shipment

  2. when should i take cialis

    when should i take cialis

  3. cialis manufacturer coupon lilly

    cialis manufacturer coupon lilly

  4. levitra at target pharmacy

    levitra at target pharmacy

  5. online pharmacy lortab no prescription

    online pharmacy lortab no prescription

  6. viagra online pharmacy canada

    viagra online pharmacy canada

  7. cialis 5 mg for sale

    cialis 5 mg for sale

  8. sildenafil 25 mg india

    sildenafil 25 mg india

  9. cialis medicine

    cialis medicine

  10. finasteride uk pharmacy

    finasteride uk pharmacy

  11. cialis side effects

    cialis side effects

  12. sildenafil nz cost

    sildenafil nz cost

  13. where can i purchase viagra

    where can i purchase viagra

  14. buy sildenafil tablets

    buy sildenafil tablets

  15. sildenafil nz pharmacy

    sildenafil nz pharmacy

  16. real female viagra

    real female viagra

  17. generic viagra over the counter usa

    generic viagra over the counter usa

  18. sildenafil tadalafil vardenafil comparison

    sildenafil tadalafil vardenafil comparison

  19. black cialis 800mg

    black cialis 800mg

  20. cialis black online

    cialis black online

  21. cialis not working first time

    cialis not working first time

  22. neurontin glaucoma

    neurontin glaucoma

  23. metronidazole usp

    metronidazole usp

  24. sulfamethoxazole trimethoprim for cellulitis

    sulfamethoxazole trimethoprim for cellulitis

  25. tamoxifen thrombophlebitis

    tamoxifen thrombophlebitis

  26. valtrex paypal

    valtrex paypal

  27. lyrica free 7 day trial

    lyrica free 7 day trial

  28. metformin counselling

    metformin counselling

  29. lisinopril anger

    lisinopril anger

  30. lasix substitute

    lasix substitute

  31. semaglutide essence trial

    semaglutide essence trial

  32. weight loss reviews

    weight loss reviews

  33. semaglutide oral for weight loss

    semaglutide oral for weight loss

  34. long term zoloft use

    long term zoloft use

  35. metronidazole ms

    metronidazole ms

  36. what is escitalopram 20 mg used for

    what is escitalopram 20 mg used for

  37. cymbalta and insomnia

    cymbalta and insomnia

  38. lexapro controlled substance

    lexapro controlled substance

  39. gabapentin sonnolenza

    gabapentin sonnolenza

  40. para que sirve la duloxetine 30 mg

    para que sirve la duloxetine 30 mg

  41. sildenafil from india

    sildenafil from india

  42. fluoxetine withdrawal timeline

    fluoxetine withdrawal timeline

  43. keflex dosage for dental infection

    keflex dosage for dental infection

  44. cephalexin safe for dogs

    cephalexin safe for dogs

  45. cephalexin dosage

    cephalexin dosage

  46. cost of ciprofloxacin 500 mg

    cost of ciprofloxacin 500 mg

  47. generic name for bactrim

    generic name for bactrim

  48. bactrim ds dosage for tooth infection

    bactrim ds dosage for tooth infection

  49. amoxicillin dosage for adults

    amoxicillin dosage for adults

  50. can you take flomax and viagra

    can you take flomax and viagra

  51. ddavp aspirin-induced platelet dysfunction

    ddavp aspirin-induced platelet dysfunction

  52. augmentin es

    augmentin es

  53. verapamil vs diltiazem

    verapamil vs diltiazem

  54. cholesterol lowering ezetimibe

    cholesterol lowering ezetimibe

  55. contrave 8mg/90mg tablet

    contrave 8mg/90mg tablet

  56. diclofenac sodium gel

    diclofenac sodium gel

  57. effexor side effects weight

    effexor side effects weight

  58. what is cozaar used for

    what is cozaar used for

  59. snorting flexeril

    snorting flexeril

  60. depakote for depression

    depakote for depression

  61. hydroxyzine and citalopram

    hydroxyzine and citalopram

  62. can you give dogs aspirin

    can you give dogs aspirin

  63. what is amitriptyline used for

    what is amitriptyline used for

  64. allopurinol 100 mg

    allopurinol 100 mg

  65. aripiprazole overdose

    aripiprazole overdose

  66. celecoxib side effects

    celecoxib side effects

  67. gnc ashwagandha

    gnc ashwagandha

Hozzászólások lezárva.

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.